Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudtam, hogy ez lesz belőle. Az egész kapcsolat, ahogy indult, a történések, a jelek alapján voltak sejtéseim, éreztem, hogy ez nem az, amire vágyom. Igen, már a legelején. 

Jelenlegi párommal... [Na nem, nem nevezném így. Párom az, aki a másik felem, akivel testileg-lelkileg összetartozunk. Még élettársamnak sem hívnám igazából, hisz még az életemet sem igazán osztja meg velem. Csak élünk egymás mellett, mint két idegen, és maximum baráti a kapcsolatunk. Az is csak akkor, amikor épp nem veszekszünk. Így nevezzük inkább partnernek, vagy társnak. Hisz társ lehet egy üzlettárs, egy lakótárs, partner egy bármilyen ügy kapcsán.] Tehát mostani társammal egy internetes társkeresőn ismerkedtünk meg. Furcsa, hogy a képek és a beszélgetéseink alapján még csak nem is tetszett. Már elsőre sem. Ráadásul mindig bizalmatlan voltam vele kapcsolatban. Hogy is lettem volna más, amikor már az első naptól kezdve, mikor még személyesen nem is ismertük egymást, azzal jött, hogy ő az igazi, őt keresem, és ő lesz az, akivel majd újra rátalálok a szerelemre. És akkor élőben még nem is látott. Persze, hogy nem volt valami hiteles.

Aztán amikor találkoztunk, akkor sem változott meg a véleményem. Külsőre sem volt épp a zsánerem, nem nézett ki rosszul, csak nekem nem annyira volt az esetem. Úgy írnám le az első randikat, hogy méregettem, és néztem, hogyan viselkedik, hogy viszonyul az akkor 3 éves gyerekemhez, mennyire őszinte, mennyire kedves stb. Sosem győzött meg teljesen. Ahogy nagy mellénnyel lépdelt előttem az utcán, miközben telefonált, én meg ballagtam utána  gyerekkel... Ez sok mindent elárult a személyiségéről már akkor. És nekem nem igazán tetszett. Ráadásul már a legelején sem volt egy romantikus típus, és ezt kerek perec ki is mondta. És itt jön a "de". Voltak nyilván olyan érvek is, amik mellette szóltak. Mindig gáláns volt, gavallér, ha az anyagiakról volt szó. Sosem jött úgy hozzánk, hogy előtte ne vásárolt volna be nekünk. Ha mentünk valahova, mindig ő fizetett. Gyakran hívott telefonon, amikor akár órákig is beszélgettünk, és nem érdekelte, hogy több százezer forint lesz a telefonszámlája. És imádtam hallgatni a hangját. Főleg telefonban. Talán a hangja volt az egyetlen, amibe szerelmes voltam. Volt olyan, hogy csak azért hívtam fel, hogy hallhassam a hangját.

De a legeslegfőbb érv, ami mellette szólt, hogy láttam, mennyire megszerette a gyerekemet. Egy anyának ez a legfontosabb. Plusz az is nagyban közrejátszott, hogy akkor már majdnem 3 éve voltam egyedül. Futó kapcsolatoknál többre ez alatt az idő alatt nem jutottam, és már lelkileg nagyon belefáradtam a párkeresésbe. Már ott tartottam, hogy feladom. És akkor jött ő, és akármennyire is éreztem, hogy nem az igazi, belekapaszkodtam, mint fuldokló az utolsó szalmaszálba.