Társas magány - Élet egy látszatkapcsolatban

Bevezető - avagy 35 év dióhéjban

2017. augusztus 06. 14:40 - Connie Selecca

sign-start-empty-road-new-beginning-leads-to-future-39976511.jpgEgyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pici lány, aki eléggé szerencsétlen körülmények között jött erre a világra....

Az életutam egy 17 éves, minden felelősségtudatot nélkülöző fiatal lány könnyelmű éjszakáján indult. Ekkor fogantam meg. A szülei természetesen egy megoldandó, vagy inkább megsemmisítendő problémának tekintettek, és mindent el is követtek, hogy a létezésem semmissé tegyék, ám a 17 éves lány bátran harcba szállt értem, és győzött. Talán addig és azóta is ez volt élete legnemesebb cselekedete... Erről és az ezt követő 3-4 évről persze nemigen vannak emlékeim, mindössze elbeszélések alapján mesélhetem el életem startját.

Ezen elbeszélések szerint már a legelején sem lehetett nekem túl egyszerű, hiszen már az anyaméhben számos alkalommal nikotinnal mérgeztek, és a nyugodt, kényelmes magzati létemet rengeteg veszekedéssel, ordibálással és keserves zokogásokkal tarkították. Megszületésemet követően a helyzet csak súlyosbodott. Drága édesanyámat, aki közben 18 éves lett, szülei hiába próbálták a helyes útra terelni. Kényszerházasságot kötött nemző apámmal, aki a házasság pár hónapja alatt is csak látszólagosan törődött velem, a válást követően pedig már úgy sem. A minimális összegű gyerektartást nem számítva a továbbiakban teljes mértékben eltűnt az életemből. Tekintettel arra, hogy nemző anyám a továbbiakban is ugyanolyan felelőtlen és megbízhatatlan maradt, a gyereknevelésre totálisan alkalmatlan nő vált belőle, kivált hogy néhány éven belül a számos negatív tulajdonságához egyre súlyosbodó alkoholfüggőség is társult. Mégis társra talált egy hozzá hasonló pasi személyében, akinél az alkoholfüggőség nagyfokú agresszivitással párosult. Ez nem túl ideális családi légkör egy kicsi gyermek számára, s ezt szerencsére a nagyszüleim is időben felmérték, így felnőtté válásomig ők viselték a gondomat. Na, persze így sem volt túl fényes gyerekkorom - miért lett volna - , mivel az alkoholproblémák így is jelentősen megkeserítették az eltelt éveket, és az egyre zűlöttebbé váló édesanyám folytonos jelenléte is igen megnehezítette az életemet. Tovább ezt nem is részletezném, akinek volt része éjszaka kirobbanó családi csete-patékban, otthonról történő menekülésekben, rokonoknál alvásokban, abban, hogy nem mer elaludni, mert nem tudja, mikor kell kipattanni az ágyból és gyors ötlözködést követően kiszaladni az ajtón... nos, akinek ilyen események tarkították gyerekkorát, az tudja, miről beszélek. Aki mindezt még messziről sem látta, az örüljön neki, hogy el sem tudja képzelni. 

Mindazonáltal felnőttem, és mindezzel együtt merem állítani, hogy egész normális ember lett belőlem. Nem iszom és nem dohányzom, és más kényszeres cselekvéssel sem büszkélkedhetek. Meglehetősen okosnak tartom magam, iskoláimat jó eredménnyel végeztem, és a mai napig gyorsan tanulok, és büszke vagyok fejlődési képességemre. Mindig törekszem a jóra, szeretem a pozitív életszemléletet, amit igyekszem is megőrizni, bár nem mindig sikerül (ki tud állandóan optimista lenni?), és alapvetően kedves és segítőkész vagyok a többi emberrel és az állatokat is nagyon szeretem. A gyerekeimnek igyekszem a tőlem telhető legjobb anyjuk lenni, szeretettel, de következetesen nevelni és minden olyan tudásomat átadni nekik, mely a hasznukra válhat. Hát ilyen ember lett belőlem 35 év alatt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://connie-tarsasmagany.blog.hu/api/trackback/id/tr4012723472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.