Társas magány - Élet egy látszatkapcsolatban

Egy látszatkapcsolat kezdete

2017. augusztus 11. 09:14 - Connie Selecca

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudtam, hogy ez lesz belőle. Az egész kapcsolat, ahogy indult, a történések, a jelek alapján voltak sejtéseim, éreztem, hogy ez nem az, amire vágyom. Igen, már a legelején. 

Jelenlegi párommal... [Na nem, nem nevezném így. Párom az, aki a másik felem, akivel testileg-lelkileg összetartozunk. Még élettársamnak sem hívnám igazából, hisz még az életemet sem igazán osztja meg velem. Csak élünk egymás mellett, mint két idegen, és maximum baráti a kapcsolatunk. Az is csak akkor, amikor épp nem veszekszünk. Így nevezzük inkább partnernek, vagy társnak. Hisz társ lehet egy üzlettárs, egy lakótárs, partner egy bármilyen ügy kapcsán.]4c2406a83e80aecd11797b39c002167a--noir-style-mens-style.jpg Tehát mostani társammal egy internetes társkeresőn ismerkedtünk meg. Furcsa, hogy a képek és a beszélgetéseink alapján még csak nem is tetszett. Már elsőre sem. Ráadásul mindig bizalmatlan voltam vele kapcsolatban. Hogy is lettem volna más, amikor már az első naptól kezdve, mikor még személyesen nem is ismertük egymást, azzal jött, hogy ő az igazi, őt keresem, és ő lesz az, akivel majd újra rátalálok a szerelemre. És akkor élőben még nem is látott. Persze, hogy nem volt valami hiteles.

Aztán amikor találkoztunk, akkor sem változott meg a véleményem. Külsőre sem volt épp a zsánerem, nem nézett ki rosszul, csak nekem nem annyira volt az esetem. Úgy írnám le az első randikat, hogy méregettem, és néztem, hogyan viselkedik, hogy viszonyul az akkor 3 éves gyerekemhez, mennyire őszinte, mennyire kedves stb. Sosem győzött meg teljesen. Ahogy nagy mellénnyel lépdelt előttem az utcán, miközben telefonált, én meg ballagtam utána  gyerekkel... Ez sok mindent elárult a személyiségéről már akkor. És nekem nem igazán tetszett. Ráadásul már a legelején sem volt egy romantikus típus, és ezt kerek perec ki is mondta. És itt jön a "de". Voltak nyilván olyan érvek is, amik mellette szóltak. Mindig gáláns volt, gavallér, ha az anyagiakról volt szó. Sosem jött úgy hozzánk, hogy előtte ne vásárolt volna be nekünk. Ha mentünk valahova, mindig ő fizetett. Gyakran hívott telefonon, amikor akár órákig is beszélgettünk, és nem érdekelte, hogy több százezer forint lesz a telefonszámlája. És imádtam hallgatni a hangját.dad-mom-kid.jpg Főleg telefonban. Talán a hangja volt az egyetlen, amibe szerelmes voltam. Volt olyan, hogy csak azért hívtam fel, hogy hallhassam a hangját.

De a legeslegfőbb érv, ami mellette szólt, hogy láttam, mennyire megszerette a gyerekemet. Egy anyának ez a legfontosabb. Plusz az is nagyban közrejátszott, hogy akkor már majdnem 3 éve voltam egyedül. Futó kapcsolatoknál többre ez alatt az idő alatt nem jutottam, és már lelkileg nagyon belefáradtam a párkeresésbe. Már ott tartottam, hogy feladom. És akkor jött ő, és akármennyire is éreztem, hogy nem az igazi, belekapaszkodtam, mint fuldokló az utolsó szalmaszálba.

letoltes.jpg

Szólj hozzá!

A nagy Ő?

2017. augusztus 08. 20:16 - Connie Selecca

19-love-photos.jpg

Azt mondják, az az igaz szerelem, akkor találtad meg az igazit, amikor az "Ő AZ!" gondolat uralkodik el benned. Nem csak hiszed, hanem tudod és érzed, hogy Ő AZ. Hát volt valaki az életemben, akinél ezt is megtapasztalhattam, bár én akkor ezt úgy fogalmaztam meg, hogy NEM KELL MÁS. De igazából ez ugyanaz.

Volt egy elméletem, nyilván ma már butaságnak tűnik, de akkoriban hittem benne. Szóval az egyik kedvenc irónőm könyvsorozatában megfigyeltem, hogy a főszereplő szerelmes pároknak minden regényben ugyanazzal a betűvel kezdődik a nevük, és azt gondoltam, hogy azoknak, akiket egymásnak teremtettek, ugyanazzal a betűvel kell, hogy kezdődjön a nevük. :) Jó, tudom! Marhaság, persze, de fiatal voltam, és naiv. :D

another_sunset_together.jpgTehát el lehet képzelni, hogy amikor találkoztam Vele - nevezzük C.-nek -, akkor majdnem elájultam, amikor bemutatkozott és nem csak a nevünk első betűje, hanem az első két betűje megegyezett! És persze nagyon boldog is voltam, merthogy irtóra tetszett nekem a pasi. :p A második találkozásnál, amikor hazáig kísért és megálltunk a bejárat előtt beszélgetni, csak néztem őt. Néztem az arcát, a csillogó szemeit és a száját, mely hihetetlenül vonzónak és puhának tűnt. Akartam ezt a fiút, mindennél jobban akartam. És akkor összeszedve a bátorságomat, felvetettem:
- Volna egy merész ötletem!
- Igen? És mi az? - kérdezte.
- Csókolj meg!
- Most? - kérdezte mosolyogva.
love-177785_960_720.jpg- Igen! - feleltem.
És akkor közelebb lépett, felém hajolt és lágyan megcsókolt. Fantasztikus volt. Az illata, az érintése, a csókja. Attól kezdve a felhők fölött lebegtem. És rengetegszer csókolóztunk az ezt követő hónapokban, években. Annyira szerettük egymást, olyan szinten összekacsolódtunk, hogy nem tudom leírni. Volt olyan, hogy elvitt kocsival a munkahelyemre, és mivel volt még pár percem, nem szálltam ki a kocsiból az utolsó pillanatig, amíg már tényleg nem volt muszáj bemennem. Addig csak ültünk a kocsiban, a vállára hajtottam a fejem, ő pedig simogatta a hajam. És nem váltunk el, csak amikor már muszáj volt.
1365384-love-happy-couple-together-friendship-joie-de-vivre-vitality-photocase-stock-photo-large.jpegDe emlékszem arra is, amikor miattam nem ment el a családjával nyaralni, mert tudta, hogy akkor napokig egyedül lesz otthon, és végre zavartalanul együtt lehetünk. Emlékszem, odaadta a lakáskulcsát, és kérte, hogy várjam őt otthon, mikor hazaér a munkából. Nagyon jó érzés volt hallani, amikor megjön, eljátszani, mintha már együtt élnénk. És amikor eljött velem egy hagyományos tűzugrásra, melyet egy szertartás keretében tartottak... Együtt, kézen fogva szaladtunk neki a hatalmas tűznek, és ketten egyszerre ugrottunk, hogy - mint a hagyomány tartja - örökké tartson a szerelmünk.

Négy évvel volt fiatalabb nálam, és ez volt az egyetlen hibája. Egyébként tökéletes volt. És csodálatos volt a vele töltött csaknem 3 év is, és csodálatos a gyermek, aki a szerelmünk gyümölcseként világra jött. Vele éreztem tényleg azt, hogy senki nem kell rajta kívül, hogy vele akarom leélni az életem. És vele éreztem azt, is, hogy nem fogja beérni velem. Fiatalabb volt, mint én, 4 év rengeteget számít. 19 éves volt, amikor megismerkedtünk, 22, amikor gyermekünk született. Folyamatosan attól rettegtem, hogy nem leszek elég neki, hogy nem élte ki magát, és erre előbb vagy utóbb ő is rá fog jönni. 

Nem tudnám megmondani, hogy ezek miatt a negatív gondolataim miatt, az egyre gyakoribbá váló veszekedések és az általa "kibírhatatlan"-nak tartott természetem miatt lett vége. Vagy igazam volt, és túl hamar jött neki ez az egész kapcsolat és a családalapítás. Vagy mert túl fiatalok voltunk, és hülyeségeket csináltunk? Nem merném biztosan állítani, hogy mi az oka annak, hogy elhagyott. De talán már nem is számít.741ddb04.jpg Egyszer csak vége lett, és én lelkileg majdnem belehaltam az elvesztésébe. És ez nem csak egy kifejezés. Szinte az őrület határára jutottam, bármit megtettem volna, hogy visszatérjen, és csak a közös gyermekünk létezése adott erőt ahhoz, hogy folytassam az életet. Azóta már eltelt 10 év. És mégis. A hiánya, bár minden erőmmel igyekszem eltemetni magamban, még mindig szunnyadó vulkánként parázslik a belsőmben. Készen arra, hogy egy gondolat, egy emlékfoszlány, a vagy a látványa hatására újra és újra beborítsa lelkemet.

broken_angel_by_di3sel-d2z2gnd.png

Szólj hozzá!

A nagy betűs SZERELEM

2017. augusztus 07. 21:15 - Connie Selecca

prince-on-a-white-horse_1.jpgMár egészen fiatalon is mindig szerelmes akartam lenni. Nem, ez nem afféle gyerekkori ábrándozás volt az álomesküvőről és a gyönyörű, habfehér menyasszonyi ruháról. Inkább azt mondanám, hogy már a kezdetektől hittem benne, hogy létezik valahol a másik felem, az igazi, a nagy ő. És hogy biztosan tudtam, hogy inkább élnék szegénységben és nélkülözésben azzal, akit szeretek, mind gazdagságban azzal, akit nem. Ez a szemlélet azóta sem változott, ahogy a fehér lovon érkező hercegre való vágyakozás sem.

Hogy mindebből mi valósult meg? Nos, nem vagyok szegény és nem nélkülözök... :) De ne szaladjunk ennyire előre.

forever_love_by_meemographic.jpgTehát mindig is romantikus, álmodozó lévén gyakran és sokféle fiúba voltam szerelmes. Tévedés azt hinni, hogy fűvel-fával együtt voltam, 19 éves koromig megőriztem szüzességemet, és azóta sem feküdtem le olyan sok férfival, hogy szégyellnem kellene. Nem voltam, és most sem vagyok híve az egyéjszakás kapcsolatoknak. Mindig mindenkiben az igazit kerestem, így néhány hetestől, pár hónapos kapcsolatokra tettem szert - attól függően, hogy mikor jöttem rá, hogy mégsem azzal az emberrel vagyok együtt, akire vártam. Vagy éppenséggel ő jött rá ugyanerre. :p Akárhogyis, azért voltak jó pillanatok, szép élmények. Szinte minden exemnek okkal lehetek hálás a szép emlékekért. Az első lopott csók egy gyermeküdülő sötét lépcsőfordulójában; éjszakai borozgatás és csendes beszélgetés a dunaparton; éjszakai autózás a Balcsira egy bulizás és egy másnapi  csobbanás kedvéért; csillagokat nézni háton fekve és egymás kezét fogva; szívbe foglalt nevünket felrajzolni egy házfalra, amikor senki sem lát; vagy csak egy szerelmes pillantást kapni a másiktól, amikor az utasülésen ülve átnyúlsz, hogy megsímogasd a tarkóját.hands-and-feet-love-17406901-244-333.jpg De nem akarok nagyon prűdnek tűnni, nyilván a szeretkezés is egész más azzal, akivel lelkileg is összhangban vagyunk. Jelentősége lesz minden egyes érintésnek, minden lélegzetvételnek. Minden mozdulat varázslatos lesz, minden szó szerelmet sugall, az összekapcsolódó tekintetek pedig százszorosára, milliószorosára fokozzák az együttlét csodáját. Egészen más az egész, a nyakra adott apró puszik, a másik hajába beletúró ujjak, vagy ahogy a kezünk közben összekulcsolódik. Valóban a lelkek egyesülését lehet ilyenkor megtapasztalni, ami összehasonlíthatatlanul más, mintha két ember csak testileg van együtt.

Biztos vagyok benne, hogy mindenki elő tud húzni a tarsolyából a fentiekhez hasonló emlékeket és személyeket, melyek a mai napig jólesően melengetik a szívét, ahányszor csak visszagondol rájuk. Ilyenkor tudja az ember, hogy mi is az a SZERELEM, mert volt olyan szerencsés, hogy átélhette. Én kimondottan szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen élményekben lehetett részem, és  számos alkalommal megtapasztalhattam ezt az érzést. Csoda-e, ha azóta is erre vágyom, hogy újra átélhessem???

unnamed.jpg

 

 

Szólj hozzá!

Bevezető - avagy 35 év dióhéjban

2017. augusztus 06. 14:40 - Connie Selecca

sign-start-empty-road-new-beginning-leads-to-future-39976511.jpgEgyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pici lány, aki eléggé szerencsétlen körülmények között jött erre a világra....

Az életutam egy 17 éves, minden felelősségtudatot nélkülöző fiatal lány könnyelmű éjszakáján indult. Ekkor fogantam meg. A szülei természetesen egy megoldandó, vagy inkább megsemmisítendő problémának tekintettek, és mindent el is követtek, hogy a létezésem semmissé tegyék, ám a 17 éves lány bátran harcba szállt értem, és győzött. Talán addig és azóta is ez volt élete legnemesebb cselekedete... Erről és az ezt követő 3-4 évről persze nemigen vannak emlékeim, mindössze elbeszélések alapján mesélhetem el életem startját.

Ezen elbeszélések szerint már a legelején sem lehetett nekem túl egyszerű, hiszen már az anyaméhben számos alkalommal nikotinnal mérgeztek, és a nyugodt, kényelmes magzati létemet rengeteg veszekedéssel, ordibálással és keserves zokogásokkal tarkították. Megszületésemet követően a helyzet csak súlyosbodott. Drága édesanyámat, aki közben 18 éves lett, szülei hiába próbálták a helyes útra terelni. Kényszerházasságot kötött nemző apámmal, aki a házasság pár hónapja alatt is csak látszólagosan törődött velem, a válást követően pedig már úgy sem. A minimális összegű gyerektartást nem számítva a továbbiakban teljes mértékben eltűnt az életemből. Tekintettel arra, hogy nemző anyám a továbbiakban is ugyanolyan felelőtlen és megbízhatatlan maradt, a gyereknevelésre totálisan alkalmatlan nő vált belőle, kivált hogy néhány éven belül a számos negatív tulajdonságához egyre súlyosbodó alkoholfüggőség is társult. Mégis társra talált egy hozzá hasonló pasi személyében, akinél az alkoholfüggőség nagyfokú agresszivitással párosult. Ez nem túl ideális családi légkör egy kicsi gyermek számára, s ezt szerencsére a nagyszüleim is időben felmérték, így felnőtté válásomig ők viselték a gondomat. Na, persze így sem volt túl fényes gyerekkorom - miért lett volna - , mivel az alkoholproblémák így is jelentősen megkeserítették az eltelt éveket, és az egyre zűlöttebbé váló édesanyám folytonos jelenléte is igen megnehezítette az életemet. Tovább ezt nem is részletezném, akinek volt része éjszaka kirobbanó családi csete-patékban, otthonról történő menekülésekben, rokonoknál alvásokban, abban, hogy nem mer elaludni, mert nem tudja, mikor kell kipattanni az ágyból és gyors ötlözködést követően kiszaladni az ajtón... nos, akinek ilyen események tarkították gyerekkorát, az tudja, miről beszélek. Aki mindezt még messziről sem látta, az örüljön neki, hogy el sem tudja képzelni. 

Mindazonáltal felnőttem, és mindezzel együtt merem állítani, hogy egész normális ember lett belőlem. Nem iszom és nem dohányzom, és más kényszeres cselekvéssel sem büszkélkedhetek. Meglehetősen okosnak tartom magam, iskoláimat jó eredménnyel végeztem, és a mai napig gyorsan tanulok, és büszke vagyok fejlődési képességemre. Mindig törekszem a jóra, szeretem a pozitív életszemléletet, amit igyekszem is megőrizni, bár nem mindig sikerül (ki tud állandóan optimista lenni?), és alapvetően kedves és segítőkész vagyok a többi emberrel és az állatokat is nagyon szeretem. A gyerekeimnek igyekszem a tőlem telhető legjobb anyjuk lenni, szeretettel, de következetesen nevelni és minden olyan tudásomat átadni nekik, mely a hasznukra válhat. Hát ilyen ember lett belőlem 35 év alatt.

Szólj hozzá!